Hogyan fogadd el magad, amikor nem érzed magad igazán önmagadnak

"Sosem volt még ilyen bizonytalanságban, a hírek közlésénél. Szorongás, szomorúság és frusztráció tör ránk, egy példátlan érzelmi viharban."...

Természetesnek érezzük, hogy ismeretlen vizeken hajózunk mostanában.

Hirtelen, minden reggel bizonytalan jövőt mutatnak nekünk a hírek.

Előttünk egyedülálló fejezetet élünk meg a közelmúlt történelmében, tele szorongással, szomorúsággal, frusztrációval és érzelmek széles skálájával.

Az "új normálhoz" való alkalmazkodás messze van attól, hogy az valóban az lenne.

Ellentétben a közösségi médiában látottakkal, nem mindenki tud kreatív és termékeny maradni nap mint nap, miközben folytatjuk a jelenlegi helyzettel.

Ez a pillanat bonyolult, és nem kell magadat hibáztatnod azért, mert nem csinálsz többet annál, mint amennyit már teszel.

Érthető, ha úgy érzed, hogy most nem önmagad vagy; végül is, senki sem az.

Az otthon ragadtak és a külvilág közötti szakadék óriási.

Ebben az időszakban talán az eddigi egyik legmagányosabb és legstresszesebb időszak előtt állunk; ezért érthető, ha sokan motiváció nélkül érzik magukat.

Lehet, hogy soha korábban nem tapasztaltál még ilyesmit.

Ha elbizonytalanodsz ebben a karanténban, szeretném mondani, hogy nem vagy egyedül.

Kérlek, ne büntesd magad azért, ahogyan kezeled ezt a különleges helyzetet.

Nem számít, hogy új dolgokat tanulsz-e, vagy inkább az egész nap takaróval a fejed felett maradsz.

Ahogyan most töltjük az időnket, az hatalmasan változó; senki sem érzi magát teljesen önmagának.

Mindenki szorongást, szomorúságot, reményt és ingerültséget él át, miközben arról álmodozik, hogy újra szabadon kijárhat.

Érzéseink szétszórtak, és ez teljesen normális.

Ne feledd: bár néha ellentétesnek tűnik — mindannyian a legjobb erőfeszítéseinket tesszük azért, hogy átvészeljük ezt az időszakot — még akkor is, ha nehéz elhinni.

Bár az elszigeteltség magányosságot okozhat, mindig emlékeznünk kell: Nem vagyunk egyedül.

Geduld magunkkal lehet egy pozitív forradalmi cselekedet.
Ha úgy érezzük, hogy elszakadtunk a többi világtól, az rendben van.


Az alacsony pontjaink vagy az ideiglenes nehézségeink megértése az érintkezésben másokkal a stressz miatt is része a folyamatnak.

Melankólikusnak vagy aggódónak érezni magunkat ezekben az egyedi körülmények között teljesen érthető.

Ne próbáljunk azonnal visszatérni ahhoz, akik voltunk korábban; végül is jelentős változások történtek mind külsőleg, mind belsőleg.

Most fontosabb, mint valaha, hogy extra megértést mutassunk önmagunk és mások iránt.

Ideiglenesen felejtsük el a szokásos rutinunk szigorú követését, beleértve a rendszeres testmozgást vagy házimunkát.

Ezt a kihívást a saját személyes szükségleteinkhez való alkalmazkodással kell kezelnünk, ez jelentheti a legjobb stratégiát, amíg végül tisztán nem látunk a alagút másik végén.

Maradjunk erősek, mélyen hittel abban, hogy túl fogjuk élni ezt, még akkor is, ha átmenetileg végtelennek tűnik.

Elfogadva az igazi önmagadat

Az évek során, pszichológusként olyan kivételes átalakulásoknak lehettem tanúja, amelyeket megoszthatok Önnel. A mai napon egy olyan történetet szeretnék elmesélni, amely Carlos nevű páciensem körül forog, és mélyen szemlélteti, hogyan tudjuk elfogadni önmagunkat akkor is, amikor nem érezzük magunkat önmagunknak.

Carlos először egy zavart és elveszett tekintettel lépett be hozzám. Az életében olyan ponton volt, ahol az elégedetlenség volt az állandó társa. "Nem ismerem fel magam" - mondta reszelős hangon - "elfelejtettem, ki is vagyok valójában". A története nem volt egyedi; sokunk átesik olyan időszakokon, amikor elszakadva érezzük magunkat a lényegünktől.

Felajánlottam Carlosnak egy önismereti utat, amely nem csak a hagyományos terápián alapult, hanem a mindennapi apró cselekedetek erején is. Megkértem, hogy minden nap írjon le három dolgot: mit érez, mit szeretne érezni, és egy kis, de jelentős cselekedetet, amely közelebb viszi őt az áhított érzelemhez.

Kezdetben Carlos szkeptikus volt. Hogyan változtathatna valami olyan egyszerű a helyzetén? Ám ahogy a hetek hónapokká váltak, elkezdett változásokat észlelni. Kezdte felismerni mélyebb érzelmeit, és megértette, hogy elfogadni önmagát azt jelenti, hogy átöleli mind a fényét, mind az árnyékát.

Egy délután, Carlos egy másfajta mosollyal lépett be az irodámba. Ezúttal különleges ragyogás volt a szemében. "Újra magamnak érzem magam" - osztotta meg lelkesen. Ám a legfontosabb az volt, amit ezután mondott: "Megtanultam kedves lenni magamhoz".

Ez a változás nem volt varázslatos vagy azonnali. Ez Carlos állandó elkötelezettségének és bátorságának az eredménye volt, hogy szembenézett a benne lévő ismeretlennel.

Ennek a tapasztalatnak a legértékesebb tanulsága egyetemes: az önmagunk elfogadása akkor, amikor nem érezzük magunkat önmagunknak, egy utazás a belsőnk felé, ami türelmet, együttérzést és tudatos cselekedeteket igényel. Nem könnyű, de biztosíthatom Önöket, pszichoterápiás kíséretem évei alapján, hogy lehetséges és mélyen átalakító.

Ahogy Carlos megtalálta az utat vissza önmagához, úgy Ön is megteheti. Ne feledje: a kulcs a mindennapi apró, szándékkal és önszeretettel teli cselekedetekben rejlik. Önmagunk elfogadása magában foglal minden változatunkat: az könnyen szerethetőket és az nehezen érthetőket is.

Mindenkinek saját útja van az önmagát elfogadás felé; az a fontos, hogy tegye meg az első lépést... és folytassa az utat.

Iratkozzon fel az ingyenes heti horoszkópra

Bak Bika Halak Ikrek Kos Mérleg Nyilas Oroszlán Rák Skorpió Szűz Vízöntő