Ez a tanulmány, amelyet a
The New England Journal of Medicine publikált, új lehetőségeket nyit meg ezen betegek ellátása és rehabilitációja előtt.
A Tanulmány Kulcsfontosságú Megállapításai
A tanulmányt Nicholas Schiff, a Cornell Egyetem kutatója vezette, és 353 tudatállapot-zavarral küzdő felnőttet vizsgált.
Funkcionális mágneses rezonanciás képalkotással és elektroencefalogramokkal felfedezték, hogy körülbelül minden negyedik beteg, aki nem mutatott megfigyelhető válaszokat a parancsokra, valójában képes volt kognitív feladatokat végrehajtani rejtett módon.
Ez azt jelenti, hogy ezek a betegek, bár úgy tűnik, hogy nem reagálnak, képesek megérteni az utasításokat és fenntartani a figyelmet.
Yelena Bodien, a tanulmány fő szerzője elmagyarázza, hogy ez a jelenség, amelyet "kognitív-motoros disszociációnak" neveznek, azt bizonyítja, hogy a kognitív aktivitás jelen lehet, még akkor is, ha a motoros válaszok nem.
Ez a felfedezés fontos etikai és klinikai kérdéseket vet fel arról, hogyan lehetne ezt a láthatatlan kognitív képességet felhasználni kommunikációs rendszerek kialakítására és a felépülés javítására.
Klinikai Ellátásra Gyakorolt Hatások
A tanulmány megállapításainak jelentős következményei vannak a súlyos agysérülést szenvedett betegek ellátására.
Ricardo Allegri doktor szerint ennek a munkának az egyik kulcsa, hogy megváltoztathatja a betegek stimulációjának és rehabilitációjának tervezését.
Ahelyett, hogy kizárólag a parancsokra adott válaszokra támaszkálnának, az egészségügyi szakembereknek figyelembe kell venniük a kognitív aktivitást, amely nem mindig megfigyelhető.
A betegek családtagjai arról számoltak be, hogy a motoros kognitív disszociáció létezésének ismerete radikálisan megváltoztathatja a klinikai csapat interakcióját szeretteikkel.
Az ellátás finomabbá válik, és több figyelmet fordítanak azokra a viselkedésekre, amelyeket önkéntesen lehet irányítani.
A zene gyógyít: hogyan használják a stroke-on átesett betegek gyógyítására A Fejlesztés a Fejtraumatizáció Kutatásában
A vizsgálat ígéretes eredményei ellenére korlátozások is vannak. A különböző kutatóközpontokban végzett tesztek standardizálásának hiánya variabilitást okozott az adatokban.
Ahhoz, hogy előrelépjünk ezen a területen, kulcsfontosságú az alkalmazott eszközök validálása és rendszerszintű módszerek kidolgozása a válasz nélkül lévő betegek értékelésére.
A tanulmány azt javasolja, hogy a kognitív-motoros disszociáció akár a betegek 25%-ánál is jelen lehet, sőt még ennél is magasabb arányban, ami hangsúlyozza a részletesebb értékelés szükségességét.
A kutatás előrehaladtával alapvető fontosságú, hogy az orvosi közösség alkalmazkodjon ezekhez az új felfedezésekhez a súlyos agysérülésekkel küzdő betegek ellátásának és rehabilitációjának javítása érdekében.
Összegzésként a "rejtett tudatosság" felfedezése agysérült betegeknél jelentős előrelépést képvisel a neurológiában és a klinikai ellátásban, megnyitva az utat az új rehabilitációs és támogatási lehetőségek előtt e betegek és családjaik számára.